ღღღlove diceღღღ

♥♥♥Odaát, Vámpirnaplók, képek, órarendek, cikek, interjuk, gifek, animáciok, és mozgó képek egy helyen és más fontos tudnivalók kedvenceinkről♥♥♥

Lesz-e Supernatural 6. évad?

  • május
  • 18

supernatural_testverek300.jpgNaná és szerencsére. Eljutottam az ötödik évad végéig (a magyar tévénézők valahol a második évad végénél állhatnak, rághatják körmüket, üthetik házi Bibliájukkal a homlokukat, hogy vajon mikor jön a harmadik évad és melyik csatornán, a magyar feliratú DVD megjelenésről pedig ne is beszéljünk - szóval ezért élnek a torrentoldalak), és a legnagyobb sajnálatomra az ötödik évad vége pont olyan volt, mint egy sorozatzáró epizód… egészen az utolsó négy másodpercig. Ez a négy másodperc azonban nem jelentette azt, hogy lesz folytatás, és én – pláne azok után, hogy a Flash Forward úszott, meg egy csomó sorozat úszott, amit kedveltem – elkedvetlenedtem, hogy megint egy kedvenccel kevesebb.

Aki látta, tudja, miről beszélek. Az 5/22. epizód egészét a végzet és a befejezés szelleme lengi körbe, a történetnek narrátora van, a narrátor levonja a megfelelő következtetéseket és kimondja (leírja) a végszót. A fenébe is, gondoltam, most rögtön megnézem, hogy a sorozat lezárult-e vagy sem… és meglepve láttam, hogy a CW csatorna berendelte a hatodik évadot is.

Meglepő dolog történt ugyanis: a 18-34 éves női korosztály körében nőtt a Supernatural nézettsége, annak ellenére, hogy ez már az ötödik (!) évad. A nézettség pedig az isten (Castiel is hódol előtte), és a csatorna vezetői hívő lelkek, tehát Dean és Bobby visszajönnek. Csak sejtem, hogy Sam is…

Szóval lesz hatodik évad, még akkor is, ha Erik Kripke kifáradt, illetve hát ő lezárná a történetet. Én örülök, hogy valaki (Sera Gamble forgatókönyvíró) átveszi, és szerintem még milliók örülnek, mert a Supernatural az utóbbi idők egyik legremekebb sorozatává nőtte ki magát. Figyelmébe ajánlom a hazai filmszakma tagjainak, ugyanis nincsenek benne monstre jelenetek, lezuhanó angyalok, elnyelt városok, kiömlő tengerek, rohamozó démonok (a negyedik évad Lucifer kiszabadulásával ért véget, az ötödik évad mégsem tobzódott CGI-képekben, megoldották a forgatókönyvírók és rendezők minimális trükkökkel az Armageddon közeledtének ábrázolását), mégis végigizgulható huszonkétszer háromnegyed óra.

Ilyet kell csinálni, skacok. Hajrá Padalecki, hajrá Ackles.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 23
Tegnapi: 2
Heti: 23
Havi: 42
Össz.: 52 775

Látogatottság növelés
Oldal: 6 évadról
ღღღlove diceღღღ - © 2008 - 2024 - supernaturall.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »