ღღღlove diceღღღ

♥♥♥Odaát, Vámpirnaplók, képek, órarendek, cikek, interjuk, gifek, animáciok, és mozgó képek egy helyen és más fontos tudnivalók kedvenceinkről♥♥♥

Supernatural - ez egy finálé volt

dtjut

Mivel nem követem/nézem a sorozatot, így az ötödik évad fináléjáról vendégblogger - Sir Alex emlékezett meg. A bejegyzés spoileres, így ennek megfelelően olvassatok tovább.

Megvolt a finálé, ami eredetileg a sorozat végét is jelentette volna, de végül a nézettség függvényében csak meggyőzték a srácokat a folytatásról. Nem tudom, hogy jól tették-e?! Az évad összességében elég erősre sikerült, sokkal sötétebb volt a hangulata a apokalipszis által generált nyomás miatt, mint az eddigiek, ami persze egy "horror" sorozat esetében nem gond, de ez talán nem minden rajongónak jött be. Az évad során a Winchester testvérek sokkal komolyabb vizekre hajóztak, mint az előző évadokba. Démonok közül már csak a komolyabbakkal álltak szóba, és többnyire angyalokkal harcoltak és cimboráltak. Rengetek jó ötlet és megvalósítás volt a sorozatban, amivel teljesen hihetővé tették, az amúgy teljesen elborultnak ható dolgokat. Mind az angyalok ábrázolása, mind a lovasok régi autói, mind-mind hatalmas ötletek, amik kiválóan illeszkedtek a sorozat hangulatába.

supernatural

A világ vége az egész évad alatt elkerülhetetlennek tűnt, és úgy látszott, hogy már a szerepeket is előre megírták. Közben voltak reménysugarak, de mindenkinek fel kellett adnia a saját elveit, és néha el kellett adnia magát, hogy azt a kis esélyt is megragadhassák. Nálam a főszál-mentes részek is hozták a szintet, és nagyon ritkán éreztem úgy, hogy csak időhúzó jelleggel kerültek az évadba. Sajnos a sorozatra eddig jellemző humorból jóval kevesebbet kaptunk, mint a korábbi évadok során, de azért okoztak a karakterek kellemes perceket. Sok kritikát kapott, hogy a fiúk csak porhüvelyek legyenek a végjáték során, és ezzel szinte teljesen elveszítsék a jelentőségüket, de végül ezt is korrektül oldották meg.

A finálé kissé lassan indult, de a szokásos zenei felvezetés megadta a hangulatot. Mindenki felkészült a harcra, és bár megvolt a megoldás kulcsa, mégsem hittek benne igazán, hogy sikerülhet. Sam az egész évad során elég ellenszenves volt, de végül az ő kezébe került a világ sorsa, és a rész közepén úgy tűnt, hogy el is rontotta a dolgot, ahogy azt vártuk. Kellett ez a hullámvölgy, hogy érezhessük, hogy mi lenne, ha a fiúk tényleg elbuknák az utolsó ütközetet. Persze tudtuk, hogy az évadnak valamelyest pozitív véget kell, hogy érjen, és nem is kellett csalódnunk. Dean lazára vette a figurát, és a végjáték kulcsát jelentő Impalával gurult a harcmezőre. Kiváló megoldás volt, hogy az egész részt Edlund meséli el prófétaként, a történet utolsó lapjait írva.

supernatural

A végjátékban pedig rengeteg moralizálás, egy nagyon jól összevágott klip az egész sorozatból, és egy elég gyenge harc volt, valószínű ennyi fért a költségvetésbe. Lucifer az első körben mindenkit kinyírt, majd Mihállyal és Sam-mel együtt került vissza a ketrecbe. Aztán Cas visszatérésével, és a főbb karakterek rendbetételével visszakanyarodtunk a némiképp pozitív befejezéshez. Mindenki folytatja a saját útját, Dean pedig visszatér a családjához, és felhagy a vadászattal.

Ha rajtam múlt volna, itt lenne vége a sorozatnak, és láthatóan az írók is erre készültek, mert minden szálat szépen elvarrtak a rész végére. Aztán jött a záró 1 perc és a cliffhanger, ami rengeteg kérdést vet fel. Egy kiváló sötét hangulatú 5. évadot láttunk, egy sorozatzárónak is beillő záró epizóddal. Remélem a folytatás, és az új történetszál nem lesz túl erőltettet, bár bevallom, én nem tudom elképzelni, hogy mit lehetne ebből még kihozni.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 13
Tegnapi: 2
Heti: 13
Havi: 32
Össz.: 52 765

Látogatottság növelés
Oldal: ODAÁT- ez egy finálé volt
ღღღlove diceღღღ - © 2008 - 2024 - supernaturall.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »